Általános Szerződési Feltételek

 

A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) az Ügyvédi Képző Centrum Kft. (a továbbiakban:  „Képző Intézmény”) által üzemeltetett www.ugyvedikepzes.hu néven elérhető weboldalon (a továbbiakban: „Weboldal”) keresztül a meghirdetett felnőttképzésekre (a továbbiakban: „Képzések”) történő jelentkezésekre és a Képzéseken történő részvételre vonatkozóan létrejött szerződésekre irányadó általános szerződési feltételeket, és ennek keretében a Képzésre jelentkező személyek (a továbbiakban: „Jelentkező”) jogait és kötelezettségeit tartalmazza (Képző Intézmény és Jelentkező a továbbiakban együttesen: „Felek”).

 

A Képzés során létrejött szerződés a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény alapján megkötött felnőttképzési szerződés.

 

A Képzésre történő jelentkezéssel a Jelentkező kijelenti, hogy a jelen ÁSZF-et megértette, a benne foglaltakat elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Jelentkező a jelen ÁSZFet nem fogadja el, a Képzésre nem jelentkezhet, és azon nem vehet részt.

 

1. Általános tudnivalók, a Felek közötti szerződés létrejötte

 

1.1. A képzést nyújtó neve és adatai:

 

Magyar Ügyvédi Képzőközpont Kft

1024 Budapest Ady Endre utca 11

E-mail cím: ugyvedikepzes@gmail.com

Adószám: 26692696-2-41

Cégjegyzékszám: 01-09-339539

Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-001923/2019

Magyar Ügyvédi Kamara akkreditációs száma:

 

 

1.2. A jelen ÁSZF, valamint a vonatkozó jogszabályi rendelkezések a Képzésekre történő jelentkezéssel kapcsolatban teljes körűen szabályozzák a Képző Intézmény és a Jelentkező jogait és kötelezettségeit.

 

1.3. A Képző Intézmény kijelenti, a Jelentkező pedig kifejezetten elfogadja, hogy amennyiben jogszabály vagy az ÁSZF nem ír elő papír alapú írásbeli kommunikációt Képző Intézmény és a Jelentkező között, abban az esetben a felek elfogadják az e-mail üzenetet írásbelinek. A Felek a fentieket arra tekintettel kötik ki, hogy kifejezetten tudomásul veszik, hogy a köztük létrejött jogviszony alapja az online együttműködés (Képzésre történő jelentkezés online szerződéskötéssel), így az egymás közt folytatandó kommunikáció alapja az e-mail útján történő levelezés.

 

1.4. A Felek között a Képzésen történő részvételre vonatkozó szerződés a jelentkezés Képző Intézmény általi visszaigazolásával jön létre. A Felek közötti szerződés magyar nyelven jön létre.

 

1.5. A jelentkezés során megadott adatok pontosságáért, aktualitásáért és valóságtartalmáért kizárólag a Jelentkező felel. Az Képző Intézmény kizár mindenfajta felelősséget, amely a Weboldalon megadott adatok helytelenségéből, elírásból vagy nem valós adatok megadásával összefüggésben merül fel. Az elküldött jelentkezést érintő adatok módosítására az ugyvedikepzes@gmail.com e-mail címen van lehetőség.

 

1.6. Nincs olyan magatartási kódex, amely a Képző Intézmény szolgáltatásaira vonatkozna.

 

1.7. ÁSZF elérhetősége: https:// https://ugyvedikepzes.hu/aszf

 

  1. Jelentkezés

 

2.A. Online képzés esetén

 

2.1. A Jelentkező a Weboldalon meghirdetett Képzésekkel kapcsolatos részletes információkat az adott Képzésre vonatkozó oldalon érheti el. Amennyiben bármely Képzéssel kapcsolatban a Weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az ugyvedikepzes@gmail.com e-mail címen vagy a Weboldalról elérhető „Kapcsolat” menüpont használatával.

 

2.2. Az egyes Képzéseken történő részvételért fizetendő bruttó díj az adott Képzés oldalán kerül feltüntetésre. A Képzésen történő részvételért fizetendő, általános forgalmi adót nem tartalmazó nettó díj a zárójelben található.

 

2.3. A Képzések részvételi díja változtatásának a jogát a Képző Intézmény   fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás nem befolyásolja kedvezőtlenül azon Képzések részvételi díját, amelyekre vonatkozóan a Jelentkező a jelentkezését már elküldte, a Jelentkező tehát minden esetben azt az árat fizeti, amelyet a jelentkezés elküldésekor lát az oldalon.

 

2.4. Amennyiben a Weboldalon a  Képző Intézmény minden gondossága ellenére hibás ár kerül feltüntetésre, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves árra, a Képző Intézmény nem köteles a Képzésen történő részvételt hibás áron biztosítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő részvételt a Képzésen, amelynek ismeretében a Jelentkező elállhat vásárlási szándékától.

 

2.5. A Weboldalon keresztül elküldött jelentkezést a Képző Intézmény csak akkor fogadja el, ha a Jelentkező az adott Képzésnél elhelyezett Jelentkezési lapon a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. A Képző Intézmény a Jelentkező által tévesen és/vagy pontatlanul megadott jelentkezési adatokra visszavezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

 

2.6. Az  Képző Intézmény  fenntartja magának a jogot arra, hogy jelentkezéseket visszautasítson pl.

versenyérdek-ellentét miatt.

 

2.7. A jelentkezés menete

 

A Jelentkező az adott Képzésnél elhelyezett Jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhet az általa kiválasztott Képzésre. A Jelentkezési lap kitöltésekor a Jelentkezőnek ki kell választania a meghirdetett hozzáférési időtartamok közül azt, amely időtartamra hozzá szeretne férni az online tanfolyam tananyagához és meg kell adnia a következő adatait: teljes név, e-mail cím, számlázási név, számlázási cím, valamint belföldön nyilvántartásba vett adóalany esetén az adószámot, valamint a jogszabályban – a felnőttképzési szerződés megkötéséhez szükséges – adatokat. A Jelentkező a „Jelentkezem!” gombra kattintással küldheti el a jelentkezését. A Jelentkező a jelentkezés elküldésével elfogadja a jelen ÁSZF és a Weboldalról elérhető Adatkezelési tájékoztató valamennyi rendelkezését. A „Jelentkezem!” gomb megnyomása fizetési kötelezettséget keletkeztet.

 

A Képző Intézmény a jelentkezés beérkezését követően, de legkésőbb 48 órán belül visszaigazolást küld a Jelentkező által a jelentkezés során megadott e-mail címre. A Jelentkezőnek a Képzés(ek) részvételi díját a jelentkezéskor bankkártyával vagy átutalásos fizetés esetén a jelentkezéstől számított 5 naptári napon belül kell megfizetnie az e-mailben csatolt díjbekérőn található számlaszámra történő átutalással. Ha a visszaigazolás 48 órán belül nem érkezik meg a Jelentkező részére, akkor a Jelentkező ajánlati kötöttsége, illetve bárminemű kötelezettsége minden további feltétel nélkül, automatikusan megszűnik, a Jelentkezőt nem köti a jelentkezés és nem köteles a Képzésen történő részvételre. Ha a Jelentkező a visszaigazoló e-mailben írt fizetési határidőn belül a Képzés(ek) részvételi díját nem fizeti meg, úgy ezt az Képző Intézmény a Jelentkező szerződéstől történő elállásának tekinti. A részvételi díj

1

Képző Intézmény történő beérkezését követően legkésőbb 48 órán belül a Jelentkező a véglegessé vált jelentkezéséről e-mail útján visszaigazolást kap, melyben megtalálhatóak az online képzésen való részvételhez szükséges belépési adatok, mellyel a Jelentkező az Képző Intézmény zárt felületére be tud lépni.

 

2.B. Személyes részvétellel zajló képzés esetén

 

2.8. A felnőttképzési szerződés mindkét fél általi írásbeli aláírásával.

 

2.9. A jelen ÁSZF és az írásba foglalt felnőttképzési szerződés esetleges ellentmondása esetén az írásba foglalt felnőttképzési szerződés rendelkezései az irányadóak.

 

 

3. Fizetési feltételek

 

A Jelentkező a részvételi díjat Képző Intézmény jelentkezést visszaigazoló e-mailben csatolt díjbekérőn megadott bankszámlaszámára (11702005-21458714) történő átutalással egyenlítheti ki az e-mail elküldését követő 5 (öt) napon belül vagy megrendeléskor bankkártyás fizetési módot választva azonnali online bankkártyás tranzakcióval is kiegyenlítheti. Az online kártyás fizetés az Barion által üzemeltetett oldalon történik. A Barion kártyás fizetésről szóló tájékoztatója itt olvasható.

 

A részvételi díj megfizetésének időpontja az az időpont, amikor a részvételi díj összege az Képző Intézmény bankszámlájára megérkezik.

 

A részvételi díjról kiállított eredeti számlát alap esetben az Képző Intézmény e-mailen, juttatja el a Jelentkező részére az általa a Jelentkezési lap kitöltésekor megadott e-mail címre.

 

4. A Felek jogai és kötelezettségei

 

4.1. A Jelentkező jogai és kötelezettségei

 

4.1.1. A Jelentkezőnek jogában áll a Képzésen online formában részt venni, jegyzetelni és a kiadott anyagokat saját tanulási célra felhasználni. A Képzés anyagát a Képző Intézmény a Képzés ideje alatt kizárólag a résztvevők számára elérhető, jelszóval védett weboldalon, online (részben videós, részben írott) formában bocsátja a részt vevő Jelentkező rendelkezésére. A Képzés anyagait a Jelentkező nem veheti és nem adhatja kölcsön, bérbe vagy haszonbérbe. A Jelentkező nem jogosult a jelen ÁSZF alapján őt megillető jogokat másra átruházni.

 

4.1.2. A Képzésen részt vevő Jelentkező személyét lehetőség van a Képzés megkezdését (első belépés a zárt felületre) megelőző napig e-mailen módosítani akár a befizetés megérkezése után is.

 

4.1.3. A Képzést az Képző Intézmény engedélye nélkül tilos bármilyen eszközzel rögzíteni, tilos bármilyen felvétel készítése. Ezen pont megszegése a Jelentkező Képzésen való részvételének felfüggesztését vonja maga után. Ilyen esetben az Képző Intézmény a Képzés részvételi díját nem téríti vissza.

 

4.1.4. A Képzésen részt vevő Jelentkező nem tanúsíthat olyan magatartást még hozzászólások formájában sem, amely a képzés többi résztvevőjét, oktatóit, illetve az Képző Intézmény jogait vagy jogos érdekeit sértené vagy károsítaná.

 

4.2. A Képző Intézmény jogai és kötelezettségei

 

4.2.1. A befizetett részvételi díjat részvétel lemondás esetén az Képző Intézmény abban az esetben téríti vissza, ha a lemondás tényét a Képzés indulásának napja (az online tanfolyam hozzáféréshez szükséges adatok kiküldésének napja) után Jelentkező 30 naptári napon belül e-mailen jelzi. A Képzés indulásának napja utáni 31-naptól lemondott részvétel után a részvételi díj nem jár vissza.

 

4.2.2. A Képzésre a Jelentkező személyének módosítására vagy a hozzáférési időtartam módosítására a Jelentkező a Képzés megkezdésének napja előtt, 5.000 Ft + ÁFA, azaz bruttó 6.350 Ft adminisztrációs díj megfizetése mellett jogosult. A módosítást Képző Intézmény akkor hajtja végre, ha az adminisztrációs díj a Képzés megkezdésének napja előtt beérkezik.

 

4.2.3. A Képző Intézmény megtagadhatja a részvételt attól a Jelentkezőtől, akinek a részvételi díja a Képzés indulását megelőző napon még nem érkezett meg az Képző Intézmény bankszámlájára.

 

4.2.4. A Képző Intézmény áll a Képzést törölni, amennyiben a jelentkezők száma nem éri el a minimális létszámot vagy ha az oktató a Képzés megtartásában akadályoztatásra kerül (pl. betegség) vagy egyéb vis major esemény bekövetkezése esetén. A Képző Intézmény vállalja, hogy ilyen esetben a jelentkezőket a lehető leghamarabb értesíti a Képzés elmaradásáról és a Képzésre jelentkezők részvételi díját maradéktalanul visszautalja az értesítés napjától számított 8 napon belül.

 

4.2.5. A Képző Intézmény jogosult a Képzésben résztvevő Jelentkezőt a Képzésben való részvételből kizárni, amennyiben online formában tanúsított magatartása a Képzést, az oktatót vagy a Képzés többi résztvevőjét súlyosan vagy ismételten megzavarja, és ezzel akadályozza a Képzést.

 

4.2.6. A Képzésből az ÁSZF szerinti bármely kizárás esetén a Képzés díja nem jár vissza.

 

5. Kellékszavatosság

 

5.1. A Jelentkező a Képző Intézmény hibás teljesítése esetén a Képző Intézmény szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

 

5.2. A Jelentkező – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

 

Igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A Jelentkező a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét

azonban a Jelentkező viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

 

5.3. A Jelentkező köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A Jelentkező a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

 

5.4. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a Jelentkező 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.

 

5.5. A Jelentkező kellékszavatossági igényét a Képző Intézménnyel szemben érvényesítheti.

 

5.6. A kellékszavatossági jogok érvényesítésének egyéb feltételei: A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Jelentkező igazolja, hogy a szolgáltatást az adott vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Jelentkező köteles bizonyítani, hogy az általa által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

 

6. Felmondási jog

 

6.1. A fogyasztónak minősülő Jelentkező a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (ll.26.) kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) szerint 14 napon belül jogosult indokolás nélkül felmondási jogának gyakorlására. A felmondási határidő a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le. Ha a Jelentkező az felmondási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni a Képző Intézményhez (például postán, elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi elérhetőségek egyikére:

 

postai cím: 1024 Budapest Ady Endre utca 11

e-mail:  ugyvedikepzes@gmail.com

 

A fogyasztónak minősülő Jelentkező ebből a célból felhasználhatja a jelen ÁSZF 1. számú mellékletében szereplő felmondási nyilatkozat-mintát is.

 

A Jelentkező határidőben gyakorolja felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

 

6.2. Ha a fogyasztónak minősülő Jelentkező felmondja a szerződést, haladéktalanul, de legkésőbb a felmondási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül az Képző Intézmény visszatéríti a Jelentkező által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást. A visszatérítés során a Képző Intézmény az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Jelentkező más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Jelentkezőt semmilyen többletköltség nem terheli.

 

6.3. A felnőttképzési szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha

  1. a képzésben részt vevő személy a képzés folytatására egészségileg alkalmatlanná vált,
  2. a képzésben részt vevő személy fizetési hátralékát a felnőttképző felszólítása ellenére sem teljesíti vagy
  3. a képzésben részt vevő személy a kontaktórákról a képzési programban meghatározott időnél igazolatlanul többet mulasztott.

 

7. Adatvédelem

 

A Képző Intézmény  a birtokába jutott személyes adatokat bizalmasan kezeli és azokat kizárólag a Weboldalon található Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott célokra használja fel. Adatainak kezelésekor a mindenkor érvényben lévő adatvédelmi jogszabályokat tartjuk szem előtt. A Képző Intézmény részletes Adatkezelési tájékoztatóját megtalálja Weboldalunkon. Jelentkező a Képzésre történő jelentkezéssel hozzájárulást ad személyes adatainak az Adatkezelési tájékoztató szerinti kezeléséhez.

 

8. Szerzői jog

 

8.1. A Képzések keretében kiadott, a Jelentkező részére átadott online anyagok, kiadványok, prezentációk, videók, hanganyagok és azok minden egyes összetevője (a továbbiakban: „Szellemi alkotás”) szerzői jogi védelem alá esik, amelynek jogosultja a Képző Intézmény. A Képző Intézmény a Szellemi alkotások bármilyen módszerrel, technikával történő rögzítésével, másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot fenntartja. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten biztosított felhasználási engedélyen kívül a Képző Intézmény minden, a Szellemi Alkotásokhoz fűződő jogot fenntart. A Képzés díja 80%-ban jogdíjat tartalmaz.

 

8.2. A Képző Intézmény nem kizárólagos és nem átruházható felhasználási engedélyt ad a Jelentkezőnek, hogy a Szellemi alkotásokat kizárólag saját személyes használat céljára, azok rendeltetésének megfelelően használja. A Jelentkező a Szellemi alkotásokat nem módosíthatja, nem rögzítheti, nem mentheti, nem sokszorosíthatja, nem terjesztheti. A Szellemi alkotásokat a Jelentkező nem veheti és nem adhatja kölcsön, bérbe vagy haszonbérbe, illetve nem jogosult a Jelentkezőt a jelen ÁSZF alapján megillető jogokat másra átruházni.

 

8.3. A Szellemi alkotások kereskedelemi célból megvalósuló, online, illetve bármely digitális vagy analóg adathordozó útján (pl. CD, DVD, BLU-RAY, HD-DVD, VHS, MINI-DV kazetta stb.) történő hasznosítása, így különösen forgalomba hozatala, illetve bármely formában történő terjesztése vagy értékesítése szigorúan tilos. Tilos továbbá a Szellemi alkotások bármely részének megváltoztatása, átdolgozása, bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár más formában.

 

8.4. A Képző Intézmény a jelen 8. pontban írt felhasználási engedélyt visszavonhatja, amennyiben a Jelentkező a jelen pontban foglalt feltételeket és kikötéseket megszegi. Ez esetben a Jelentkező köteles a birtokában lévő Szellemi alkotások összes másolatát és alkotóelemét megsemmisíteni.

 

9. Bónuszok

 

9.1. Egyes Képzésekhez az adott Képzés oldalán szereplő tájékoztatás szerint bónuszok járhatnak. A Jelentkező tudomásul veszi, hogy a Képző Intézmény a bónuszokkal kapcsolatban semmiféle felelősséget nem vállal. A Jelentkező tudomásul veszi továbbá, hogy a Képző Intézmény jogosult a bónuszok juttatására vonatkozó ajánlatát bármikor egyoldalúan visszavonni.

 

10. Panaszkezelés, ügyfélszolgálat

 

10.1. A Jelentkező a Weboldallal, a Weboldalon meghirdetett Képzésekkel, elküldött jelentkezéseivel kapcsolatos kérdése, észrevétele esetén a Képző Intézmény ügyfélszolgálatához fordulhat a Weboldalról elérhető „Kapcsolat” menüpont használatával vagy az ugyvedikepzes@gmail.com e-mail címen.

 

10.2. A Jelentkezőnek a Képző Intézmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban lehetősége van panasz benyújtására elektronikus úton az ugyvedikepzes@gmail.com e-mail címen. A beérkezett panaszokat 30 napon belül elbíráljuk és a Jelentkező által megadott elérhetőségen a Jelentkezőt írásban értesítjük az eredményről.

 

10.3. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

 

Amennyiben az Képző Intézmény és Jelentkező között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita az Képző Intézmény való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Jelentkező a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat  a Képző Intézmény székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is, továbbá a következő jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Jelentkező számára:

Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál,

Békéltető testület eljárásának kezdeményezése

 

Budapesti Békéltető Testület

Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

Telefon: 06-1-488-2131

Fax: 06-1-488-2186

E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

Bírósági eljárás kezdeményezése.

 

Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

 

11. Egyebek

 

11.1. A Képző Intézmény megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban ezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A Képző Intézmény a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy a Jelentkezők tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket: használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A Weboldalon történő Képzésre jelentkezés feltételezi a Jelentkező részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.

 

11.2. A Képző Intézmény nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Jelentkezőt terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.

 

11.3. A Képző Intézmény a jelentkezés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a Jelentkező részére. A  Képző Intézmény nem felelős az esetleges károkért az alábbi esetekben:

 

– Ha bármely működési hiba miatt a jelentkezés nem érkezett be. – A Jelentkező számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.

 

11.4. A Weboldalon történő Képzésre jelentkezés tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (”Ektv.”), fogyasztó általi részvétel esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (ll.26.) kormányrendelet, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései irányadóak.

 

11.5 Ha a jelentkezéskor a Jelentkező megtiltotta személyes adatainak Képző intézmény általi továbbítását a Felnőttképzési Adminisztrációs Rendszerbe (FAR), tanúsítvány nem állítható ki. A tanúsítványt a Jelentkező kérésére a Képző állítja ki a képzés befejeződését követően legkésőbb 15 napon belül.

 

 

11.6. A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. A Képző Intézmény bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.

 

11.7. A szerződő Felek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.

 

12. Jogszabályi megfelelés

 

A felnőttképzésről 2013. évi LXXVII. törvény, valamint a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet alapján:

 

  1. a) a képzés megnevezése és óraszáma:
  2. bb) a haladás tananyagegységekre bontott ütemezése:

a képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum megjelölése: tanúsítvány

  1. a képzés során nyújtott teljesítmény ellenőrzésének, értékelésének módja: a Képző intézmény által biztosított e-learning rendszerben a Jelentkező a tananyaghoz tartozó összes videót megtekintette da) a vizsgára bocsátás feltételei: – / amennyiben a képzéshez jogszabályban meghatározottak szerint vizsga kapcsolódik/
  2. a megengedett hiányzás mértéke: – és ea) ennek túllépése esetén a képzésben részt vevő személyt érintő következmények: –
  3. a képzési díj – ha a képzéshez jogszabályban meghatározottak szerint vizsga kapcsolódik, és a vizsga megszervezésére a felnőttképző jogosult, a vizsgadíj és az esetlegesen szükséges javító- és pótlóvizsga díjának – mértéke és fizetésének módja: – illetve lásd részletesen az adott tanfolyamra vonatkozó tájékoztatásban
  4. a képzéshez nyújtott támogatás összegének költségvetési és európai uniós források szerint történő feltüntetése: –
  5. a képzés keretében nyújtott ösztöndíj mértéke és folyósításának feltételei: –
  6. a képzésben részt vevő személy és a felnőttképző szerződésszegésének következményei: Amennyiben igazolt módon a képző intézmény mulasztásából nem valósul meg a szerződésben megfogalmazott képzési tevékenység, képző intézmény köteles a képzési díjat egy összegben 30 munkanapon belül a költségviselő részére visszafizetni.

Amennyiben a jelentkező igazolt módon olyan magatartást tanúsít akár hozzászólások formájában, amely a képzés többi résztvevőjét, oktatóit, illetve  a Képző Intézmény jogait vagy jogos érdekeit sértené vagy károsítaná, a jelentkező kizárható a képzésből. Ebben az esetben a képzés díja nem jár vissza a jelentkezőnek.

 

 

Budapest, 2020.1.07.

 

nyilatkozatminta

 

(csak a szerződés felmondására irányuló szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: 1

 

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: 2

 

Átvétel időpontja:

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

 

Kelt

  • Itt, kérjük, jelölje meg a vállalkozás nevét, postai címét, telefonszámát, telefax-számát és elektronikus levelezési címét.
  • Itt, kérjük, jelölje meg a szerződés tárgyául szolgáló terméket.